október 1. szombat 18:00

Oda vagyok magáért…

Az előadás tisztelgés Fényes Szabolcs a múlt század egyik legismertebb szerzője, több operett megalkotója, az Operettszínház többszörös igazgatója munkássága előtt,
születésének 110. évfordulója alkalmából.

A darabról:

Ha képzeletben kinyitnánk a negyvenes évek EMKÉ-jének műsorlapját, megismerhetnénk zenei étlapját, akkor azt olvasnánk, hogy se szeri, se száma azoknak a Fényes melódiáknak, amelyeket a Tabányi-zenekar, Honthy Hanna, Latabár Kálmán , Kapitány Anna tolmácsoltak. Csak példaképpen: My sweetheart, Fehér akácok, Luxusvonat, Mint egy szál ibolyát, Van-e szerelmesebb vallomás, Valami kis szerelem.

A darab végig járja életének fő állomásait, ami maga a múlt század, minden szépségével és drámaiságával együtt.

Játsszák:

Nagy Ibolya, Déryné-díjas operettprimadonna, színésznő

és Molnár Erik, a Győri Nemzeti Színház kiváló énekese, színésze.

Rendező: Hajdú László

Az előadás hossza kb. 110 perc egy szünettel.

Fényes Szabolcs Nagyváradon született, szüleivel a háború alatt menekültek  Magyarországra. Első dalai tizenöt éves korában, 1927-ben jelentek meg, 1931-ben pedig bemutatták a Maya című zenés darabot, amelyben olyan máig közkedvelt slágerei hangzanak el, mint a Csak egy kis emlék, az Álmaimban valahol és a Részeg éjszaka. Többször volt a világhírnév kapujában, de a sors, (de főként a háború ) közbeszólt. 1932 és 1935 között Berlinben dolgozott, hazatérése után pedig közel félszáz operettet írt, illetve százötvennél is több játékfilmhez és tévéjátékhoz szerzett betétdalokat, aláfestő zenéket. A negyvenes évek végére a könnyűzene egyik legnépszerűbb hazai művelőjévé vált, gyakran írt táncdalokat és sanzonokat, valamint szimfonikus könnyűzenei szerzeményeket is. Művei szépségét külföldön is elismerték, a világhírű amerikai tenor, Mario Lanza valósággal beleszeretett dalaiba. 1949-ben, valamint 1957–1960 között a Fővárosi Operettszínház elismert és szeretett igazgatója volt.

Főbb operettjei: Maya, Rigó Jancsi, Csintalan csillagok.

Fényes Szabolcs mint operett szerző, a filmzene mestere, egészen haláláig hirdette „mélyen hiszek abban, hogy az operett tovább él, és a technika századában, a beat és a dzsessz mellett, megszólalhatnak az operett dallamok is”.