2020. november

V
1
H
2
K
3
Sze
4
Cs
5
P
6
Szo
7
V
8
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
Szo
14
V
15
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
Szo
21
V
22
H
23
K
24
Sze
25
Cs
26
P
27
Szo
28
V
29
H
30
kulturliget eseménynaptár


Privát percepciók - Balla Erika kiállítása - Virtuális galéria!

2020. október 08. 18:00

október 8. csütörtök, 18.00

 

Balla Erika
festőművész
Privát percepciók

 

Tisztelt Látogatóink,

a megváltozott körülmények és az épület - látogatók előtti - zárása miatt a tárlatot virtuálisan is megtekinthetik!

Ne maradjanak le róla, jó szórakozást kívánunk!

 

A kiállítás az alábbi online galériában megtekinthető!

 

Képeink a kiállításmegnyitóról:

 

 

Balla Erika 1975-ben született Hajdúböszörményben. A rajzolás alapjait a Debreceni Medgyessy Körben sajátította el. 1999-ben diplomázott festő és művésztanár szakokon a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Közben ösztöndíjjal egy szemesztert hallgatott a Müncheni Képzőművészeti Akadémián.  Diploma után, posztgraduális képzés keretein belül egy német ösztöndíjjal még 1 éven át tanult a Müncheni Akadémián festészetet és designgrafikát. Ebben az időszakban leginkább absztrakt képeket festett, számos kiállításon vett részt. 2000-ben Budapestre költözött és évekig a reklámszakmában dolgozott art directorként, ami jelentős változást hozott művészi látásmódjában is.

2001. óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

"A festés nekem egyfajta szembesülés, maga az elkészült kép egészen konkrét deklarációja önmagamnak. Ennek van egy esszenciális rétege, ami személyes kézjegyként fog össze minden munkámat, témától, technikától függetlenül, legyen az absztrakt vagy figurális, nagyméretű festmény vagy egy gyors skicc. Emellett viszont van egy minden megszült képpel változó rétege is, ami az egész folyamat izgalmát adja és amitől számomra is mindig meglepetés a végeredmény, akármilyen konkrét elképzelésem is volt az elején, az üres vászon előtt állva arról, hogy milyen képet fogok festeni.

A legfontosabb a festészetben számomra a szín. Ez köt le, ez foglalkoztat, ez tart párbeszédben a képpel. Konstans orientációs szál, miközben billegek a tudatos és tudattalan libikókáján. Egy szín, vagy egy színsor számomra önmagában is teljes élményt jelent, a kép témája, formai alapja csak kicsit több, mint ürügy arra, hogy festőként alámerülhessek az adott kép színeiben."

 

Szepes Hédi gondolatai a kiállításról:

 

Privát percepciók - Balla Erika festőművész kiállítása
(2020. október 08.)

 

A Corvin Művelődési Ház kiállítási programját évek óta figyelemmel kísérem. Több kiállítást ajánlottam, rendeztem, nyitottam itt. Több alkalommal zsűriztem a kerületi művészek őszi seregszemléjét, ahol fel-feltűnnek a tehetséges alkotók. Tavalyelőtt Szűcs Kata, tavaly pedig Balla Erika munkáira figyeltem fel – így jött létre ez a kiállítás is.

Ha elolvassák Balla Erika életrajzát és saját vallomását művészetéről, szembetűnő, hogy munkásságában több felfogás is rétegződik egymásra.

Dieter Honisch, a berlini Neue Nationalgalerie kedvelt, híres igazgatója írta egyszer, hogy esszét kellene írni a kép és a festmény elkészülésének különbségéről. Feltételezte, hogy két különböző művészi alkat van: az egyik a képkészítés, a másik a festménykészítés módszerét választja. A kép – mondta, - vízió, előre megvan a művész fejében, „csak” meg kell csinálni. Persze a festői megfogalmazás küzdelme során. A festmény ezzel szemben a fehér vásznon egy festői aktus folyamán fokozatosan, különböző átalakulások során jön létre. A művész a burjánzó struktúrák között tör utat magának, amíg eljut a kész műhöz. Én Balla Erikát a második kategóriába sorolom. Bár képei a látott valóság leképzéséből indulnak ki, de ösztönösen, kompozíciós fontolgatás nélkül viszi fel a vászonra.

Életrajzából az is kitűnik, hogy 2001-től, idén tavaszig tervezőgrafikusként dolgozott. Nemzetközi és hazai cégek alkalmazott grafikai munkáit készítette: arculattervezés, csomagolásdesign, reklámanyagok, stb. Jelzem azt is, hogy neves külföldi és hazai ügynökségektől kapta megbízásait. Ha valaki jól ismeri a tervezőművészet kötöttségeit – a megrendelő igényeinek kielégítése, kötött témák, elvárások – nem lehet csodálkozni, hogy Erika a „fegyelem” után a szabadságra vágyott! Tervezőgrafikusként a közönséggel, festőként „önmagával” folytat párbeszédet.

Balla Erika olyan tradicionális festői műfajok felélesztésével kísérletezik, mint a tájkép, életkép, csendélet. A fotóhasználatból eredően a mű és a valóság, az eredeti és a másolat közötti viszony legizgalmasabb problémáit feszegeti, szinte rákérdezve a kép tárgya és megjelenítése közötti történésre.

A nemzetközi és most már a hazai művészeti színtéren napjainkban a posztkonceptualista tárgy-és installáció, a video-és médiaművészet a „divatos”.

Balla Erika a klasszikus festészeti hagyományt műveli úgy, hogy a néző „megéli” a láthatóvá válás tapasztalatát.

Szabad a komponálási módszere, a képépítési mechanizmus, nála a logika és dinamika látszólag szabályok nélkül működik.

Képeiben a mozdulatlanság és a mozgás érzékeltetésével egy dinamikus összhangzat keletkezik, s amely egy harmonikus kiegyenlítődés felé tart.

Műveiben a látvány valóságot a belső valóság váltja fel. A nézőnek átgondolva kell befogadni a képek „történéseit”: a reális eseményszerűség és a furcsa látomás szintézisét. A finom, festői színösszhangzatok és formakonstrukciók sugárzásában érzetek, érzelmek, belső élmények összpontosulnak. A néző számára megteremtik a hangulat és az érzések kultuszát.

Kállai Ernő egyik tanulmányában ezt írja: „ A mű vizuális alkata arra való, hogy a lélek mélyvilágát, kozmikus sejtelmeit idézze és jelképezze.”

Ha mindenáron stíluskategóriákban gondolkodunk, akkor Balla Erika festészete a posztimpresszionista hagyományokból is merít, a lírai realizmust, és egy kicsit az expresszív realizmust is említeném.

Csendéletein gyöngyök, gyümölcsök. Egy-egy élesen kirajzolódó gyümölcs a hagyományos művészi képalkotás (tárgyilagosság-festőiség) fokozottan kihívó módjait reprezentálja. Sokszor speciális nézőpontot választ. Csendéletei ragyogó fény-árnyék játékok. Matisse mondta: az igazi festészet nem a forma színezése, hanem a szín formálása.

A tájképfestést sok esetben a könnyebb megoldási lehetőségek, gyors sikerek műfajaként szokták emlegetni. Erikánál a buja vegetáció, a táj, a vizek világa, a környezet szeretete, meditatív megfigyelése és megjelenítése szigorú rend szerint történik. Oldott festőiséggel, ragyogó kolorittal megfogalmazott képei magukban hordozzák a többjelentésű költői képeket, valamiféle csendes harmóniát. „Tájélményei” nem azonosak a természet naturalista lefestésével, hanem az elsődleges látvány egyfajta lírai átfogalmazását jelentik. Így válik a látvány látomássá. Festményein az emberi alak elveszíti különállását, a természet egyenértékű részesévé válik. A képmezőn átsuhanó lendületes formák- valóságos motívumok. De valójában szín és formaütköztetésekről, kompozíciós problémákról szólnak. A munkákban megvan a meleg kolorit, a mágikus fényhatás, az álomszerű lebegés.

Figyelmükbe ajánlom a képek kompozíciós szerkesztését, az árnyékok-fények játékát, a faktúrák bravúros alkalmazását.

Használja a fotót, mint segédeszközt, ám a festmények végső megjelenése a plein air vagy a klasszikus festészet látásmódja és nem a fénykép gépies, személytelen vonásai érvényesülnek.

Balla Erika jelen kiállítása talán megsejtet valamit abból a nyugtalan önkeresésből, amit saját festői nyelvének tökéletesítésére, témái bővítésére tesz. Nem tartozik semmilyen deklarált vagy programozott irányzathoz, stílushoz. Tudja, hogy ahhoz, hogy jó kép születhessen, sok dolog kell. Rajztudás, festői technikai ismeret, a vizuális kultúra elemei. És mindezekkel rendelkezik! Mondandóját megéli, újraéli, rögzíti. Titkait egyszer feltárja, majd elrejti. Álmodik, érez, lát, majd formává alakítja. És képes arra, hogy érzékelhetővé tegye a tünékenység és a maradandóság, a könnyedség és komolyság, az egyediség és az általánosság átmeneteit.

Szepes Hédi
művészettörténész

 

 

 

A kiállítás a Budapest Art Week programsorozat része. 

 

 

 

Kategória

Kiállítás